top of page

Rólunk

"A mindennapok inspirálnak minket."

A Csigaház  EGYMI 2015-ben jött létre, alapítója és fenntartója a Kisvárdai Korai Fejlesztő Nonprofit Kft. Intézményünk oktatási intézmény, két tevékenységgel, mint a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, gondozás, valamint a fejlesztő nevelés-oktatás. Korai fejlesztésben 115 gyermek és családja részesül, fejlesztő nevelés-oktatásban 16 gyermek vesz részt. Mindkét tevékenységünk térítésmentes, a hatályos oktatási törvények alapján,  kormányhivatal által kiadott működési engedéllyel, köznevelési szerződés szerint dolgozunk, tanulóink oktatását állami finanszírozásból biztosítjuk.

 

Alapvető, átfogó célunk, hogy a környékünkön élő, eltérő fejlődést mutató gyermekek megfelelő ellátást kapjanak képességeik kibontakoztatásához. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy a bármilyen okból – mozgás, értelmi, szociális és egyéb képességeikben- lassabb fejlődést mutató gyermekek komplex fejlesztése megvalósulhasson, ezzel ledolgozhassák a betegségükből, állapotukból adódó hátrányukat Családközpontú fejlesztést végzünk, a szülők bevonásával, folyamatos egyeztetéssel, az általunk nyújtott szolgáltatások mindegyike családbarát szemléletet tükröz.

Daycare Center

Történetünk

A kezdetektől napjainkig

A Kisvárdai Korai Fejlesztő Nonprofit Kft 2014 decemberében civil kezdeményezésként jött létre egy üzletember, gyermekei révén érintett édesapa és egy gyermekrehabilitációs szakorvos együttműködéseként.  Céljuk az volt, hogy késlekedés nélkül, helyben elérhetővé tegyék minden társadalmi réteghez tartozó család számára az eltérő fejlődésű gyermekek komplex korai fejlesztését. Közel egy évnyi előkészítő munka után széleskörű helyi összefogással 2015 szeptemberében nyitotta meg kapuit a KFT fenntartásában levő Csigaház Korai Fejlesztő Központ, Pedagógiai Szakszolgálat. Megalakulástól közel 1000 család részére biztosított az intézmény komplex egyéni illetve csoportos terápiákat. A fenntartók és a szakember gárda a kezdetektől egy nagyobb vállalásban gondolkodott, mely 2019-ben kezdetét vette, ugyanis a hatályos köznevelési törvénynek megfelelően a Kisvárdai Korai Fejlesztő Nonprofit Kft. 2019 tavaszán megalapította a Csigaház Egységes Gyógypedagógiai, Konduktív, Pedagógiai Módszertani Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat, Fejlesztő Nevelést Oktatást Végző Iskolát, (Csigaház EGYMI) mint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési - oktatási intézményt. A kibővített intézményben 2019. szeptemberétől a korai intervenció ( 0-6 év)mellett a súlyos és halmozott fogyatékos, 6 évnél idősebb gyermekek nevelés-oktatása is megkezdődött.

Csapatunk

Matusné dr Biró Marianna_edited.jpg

Matusné dr.Biró Marianna

Ügyvezető, Gyermekrehabilitációs szakorvos

Szemenyei-Dobos Judit_edited.jpg

szemenyei-dobos judit

Intézményvezető, Gyógypedagógus

Bányainé Evelin_edited.jpg

bányainé Kovács evelin

Konduktor-tanító

Benéné Gál Csilla_edited.jpg

dr benéné gál csilla

Gyógypedagógus, IBCLC SE laktációs szaktanácsadó

Buda Beáta_edited.jpg

buda beáta

Gyógypedagógus, kutyaterapeuta

Csuka Mónika.jpg

Nagyné csuka mónika

Gyógytornász

Domján-Bartus Diána_edited.jpg

domján-bartus diána

Gyógytortnász, DSGM szakgyógytornász

Feskóné Kriszta_edited.jpg

Feskóné petróczi Krisztina

Gazdasági ügyintéző

Herbák Judit_edited.jpg

herbák judit

Gyógypedagógiai asszisztens

Módis Emese.jpg

Módis Emese

Gyógytornász

Kiss-Harsányi Orsolya_edited.jpg

kiss-harsányi orsolya

Gyógytornász, Gyógypedagógus, Neuro hidroterapeuta

Kovács Attiláné_edited.jpg

Kovács attiláné

Logopédus

Kozmáné Tóth Viktória_edited.jpg

kozmáné tóth viktória

Zeneterapeuta

Lakatos-Kiss Judit_edited.jpg

Lakatos-kiss judit

Pályázatíró, Projektmenedzser

Légrádiné Évi_edited.jpg

légrádiné kompolti éva

Iskolatitkár, Pedagógiai asszisztens

Oláh Klára_edited.jpg

oláh klára

Gyógypedagógus

Pankotai-Dajka Ágnes_edited.jpg

pankotai-dajka ágnes

Gyógypedagógiai asszisztens

Pongó Erzsébet_edited.jpg

pongó erzsébet

Logopédus

Rusznák Béláné_edited.jpg

rusznák béláné

Higiéniáért felelős szakember

Szegedi Krisztina_edited.jpg

szegedi krisztina

Gyógypedagógiai asszisztens

Tóthné Molnár Anita_edited.jpg

tóthné molnár anita

Gyógytornász, DSGM szakgyógytornász

Varró-Vass Katalin.jpg
Varró-Vass Katalin

Gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, egészségpszichológus

Támogatóink

image.png

Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő

Kisvárda Város Önkormányzata

Belügyminisztérium

Salus Kft.

Ventil Plusz Kft.

Andrejcsik Kft.

Utolérlek Alapítvány a Koraszülött és Eltérő Fejlődésű Gyermekekért

Sérült Gyermekekért Alapítvány

Ortomix Kft.

Dr. Dolhai Ágnes

Dr. Kiséry-Harcsa Anita

Ignéczi Attila e.v.

Nyírzem Zrt.

Gubik Csaba e.v.

Bacsó István e.v.

Ténai Gyula e.v.

Haklik Mérnöki Iroda

Bengi Sándor e.v.

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt

Kulturális és Innovációs Minisztérium

MOL-Új Európa Alapítvány

Magyar Paralimpiai Bizottság

NSÜ-Kisvárdai Tanuszoda

Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza

Vári Emil Általános Iskola

Szaniszló Csaba e.v.

Nagy János

Dienesné Oláh Eszter e.v.

Rehab-Kelet Kft.

Várda Sport Hotel

Giba Tamás

Mérész Anikó

Dévény Anna Alapítvány

Szakolczai Géza

Trans-Eu Kft.

Europázsit Kft.

Vincze Károly

Várda Sport Egyesület

Klímaművek Kft.

Coffee Tea Area

Vya Cafe

Gégény Sándor ev.

Névtelen támogatók

bottom of page